Folytassam?

Van értelme folytatnom ezt a blogot?? Gondoltam megkérdezem, hogy olvassa-e valaki. Kérlek 'titeket?' hogy jelezzetek valamit ha vagytok...... köszi

10.Fejezet:Szeretem őt

 

Diana szemszöge:

Úgy éreztem, hogy az idő megállt. A szemébe néztem mintha az lenne az egyetlen dolog amibe kapaszkodhatnék a szakadék szélén. A szívem a torkomban dübörgött, félő volt, hogy meghallja. "Kérlek adj nekem 5 percet és hallgass végig!" kérlelt. A torkom kiszáradt és nem jött ki egy hang sem rajta. "Menned kell és nekem is." mondtam halkan. Nem akartam, hogy valami olyat mondjon amitől még jobban kötődnék hozzá. Egyszer egy srácba belezúgtam és nem mertem neki elmondani, és aztán egy nap összeszedtem a bátorságomat és oda mentem hozzá. Hamarosan összejöttünk. Minden egyes kis mozdulata és tette egyre jobban csak hozzá kötött. Aztán kiderült, hogy két vasat tart a tűzbe. És még nekem kellett elé állnom és szakítani vele. Egy ideig minden dolog rá emlékeztetett, de amikor elköltöztünk új élet, új iskola lett és ez elfeledtette velem. A táncban le tudtam vezetni az érzelmeimet és még most is így van. Soha nem akartam, hogy egy fiú összetörje a szívem ezért a tanulásra koncentráltam,stréber voltam, de aztán a tánc lett a megmentőm.  "Dehogy! Az interjú megvár, amúgy meg semmi kedvem." mondta kedvesen. Odavezetett az ágyhoz és leültünk. Ki akartam bújni a beszélgetés alól. Nem akartam megbántani a hülyeségemmel. Ki tudja talán soha többé nem látom. Kifogások után kutattam az agyamban. "Meg kell keresnem Katyt." mondtam majd lesütöttem a szemeimet. "Katy Liammal van, elvitte haza." fogta a kezébe az enyémet. "Mi? Honnan tudod?" kérdeztem. "Az előbb mondta mielőtt elment volna." Az ajtó felé kaptam a fejem, meglepődést tükrözött az arcom. Ennyire nem figyeltem volna? Pár makacs könnycsepp gördült le az arcomon. Hogy miért? Magam sem tudom, egyszerűen eszembe jutot ez az egész és...ajjh nem is értem saját magamat. Két kezet éreztem az arcomon. Letörölte a könnyeimet. "Miért sírsz?" kérdezte. "Őszintén? Nem tudom. Semminek sincs értelme..." nem hiszem el. Most kitálalok neki. Az összes titkom ami eddig a szívemet nyomta azt rá bíztam. Kezdtem ezzel a srácos sztorival aztán áttértem a táncra majd költözésünk okára. Észre sem vettem de az idő olyan gyorsan repült, hogy este 9 volt mire észleltem. "Az interjú?" szakítottam félbe egy vicces gyerekkori történetemet. "Nem fontos." legyintett. Talán nem is volt interjú, csak elterelés volt. "Nekem mostmár tényleg mennem kéne.. Köszönöm, hogy meghallgattál. Mentek vissza Londonba?" néztem felé. "Nincs mit, szívesen hallgatom a sztorijaidat." felálltam az ágyról. "Nem válaszoltál a kérdésemre." nagyot sóhajtott Niall és elterült az ágyon. "Igen" halk volt a hangja de mégis határozott. Ugyanarra gondolt amire én is. Oda sétált hozzám és átölelt. Szőke tincseit kezdtem el simogatni. "Hát akkor jó utat, talán még látjuk egymást. A fiúktól még elköszönök." mondtam majd a kilincsre tettem a kezemet. Még láttam a szemében, hogy habozik, de aztán csak ennyit mondott. "Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. Majd hívlak, oké?" rám nézett. Mint mindig gyönyörű kék szemei most különleges árnyalatban pompáztak. Sötétkéken izottak míg az arckifejezése sajnálatot és bánatot fejezett ki. Kiléptem az ajtón és átsétáltam Harry szobájába. Bekopogtam. Nem jött válasz ezért benyitottam. "Hello" mondtam. Senki sem volt a szobában. Hagytam egy cetlit az ágyon azután pedig elhagytam a szállodát. A taxi hazavitt majd kifizettem és rohantam be a házba. "Katy??" körbejártam a házat.
A hűtőn hagyott üzenetet: Liammel partyzni mentem. Majd jövök. K xx
"Moziest!" üvöltottem el magamat. Gyorsan lezuhanyoztam és felkaptam a pizsimet. Találtam ropit meg nutellát a szekrénybe. Letelepedtem a kanapéra és beraktam egy filmet. Már a film felénél járhattam amikor Niallról kezdtem el gondolkodni. Milyért kedvel ennyire? Igaz nekem nagyon is bejön, de ő egy világsztár és mindenhová utazgat. Én pedig csak egy átlagos Milánói táncos lány vagyok... Kikapcsoltam a tv-t meg sem várva a film végét majd felsétáltam az emeletre. Bevágtam magamat az ágyba. Pár perc múlva SMS-em jött. "Látlak még? Bárcsak itt lennél. :s N xx" elmosolyodtam és végre először beismertem, hogy belészerettem. Furcsa véletlen és váratlan érzés. Mintha a szívedet nyomná valami ami csak akkor múlik el ha látod őt. Az agyam nemet parancsolt de a szívem elég erős ahoz, hogy legyőzze. "Holnap hívlak :)" üzentem vissza. Túl fáradt voltam ahoz, hogy megvárjam mit üzen vissza. Teljesen lehetetlen, kézséggel csak álmodozom, de itt vagyok a Földön. Mondtam magamanak utoljára. A kezemben szorongattam a plüss spicc cipőmet és így aludtam el.

Bocsánat, hogy rég nem írtam, csak nem volt ötletem. Remélem azért páran elolvassták. :)