 |
A nyári tikkasztó hőségben kerestem a megfelelő helyet . Megláttam egy kis fagyizót és bementem. Próbáltam segítséget kérni , de nem nagyon ment. Kijöttem a gyakorlatból és már alig értem az olasz nyelvet. Van egy vagy talán több elkeserítő tény az életemben amit be kell vallanom, de az ami most jelen pillanatban a legfontosabbnak tartok az az,hogy eltévedtem. A nevem Diana Carter. 17 éves vagyok és most költöztem ide az anyámmal és a 20 éves nővéremmel. A szüleink nem rég váltak el ezért különköltöztünk. Anya Veronában vett ki magának egy kis lakást, de én és Adele Milánóban lakunk. Most járok a város ezen részén először. Adele dolgozik, míg én az iskolapadot koptatom. Eddig Londnban éltünk és az olaszt csak akkor gyakoroltam ha muszály volt mert anya kényszerített rá, hogy kell egy 3.nyelv is amit tudok, de már rég vettem olasz könyvet a kezembe vagy csak beszélni sem beszéltem olaszul. De ez mindegy is most, mert nem találom a sulihoz vezető utat és ha rövid időn belül nem lesz meg el fogok késni. A fránya olasz nyelv. Mostmár egy térkép is sokat segítene, de én nem hoztam. Mit csináljak? Tettem fel magamnak a költői kérdést. Leültem egy padra és a kezembe temettem az arcomat. 10 percem van odaérni csak azt nem tudom hogyan. Hangos nevetés és beszélgetés rántott vissza a jelenbe amire felkaptam a fejemet. Megláttam pár diákot amint kifelé igyekeznek egy közeli kávézóból. Odarohantam majd egy lányhoz fordulva ezt kérdeztem: "Szia! Nem tudod-e véletlenül merre van a Milánói művészeti gimi?" Rám nézett majd végigmért. Szuper még egy "segítőkész" ember, gondoltam. "Gyere utánunk" felelte angolul egy pici olasz akcentussal a beszédében. Egy hálás sóhaj hagyta el a számat majd észbe kaptam és követtem őket a remélhetőleg jó irányba. Nem sok idő múlva megláttam egy nagy fehér épületet ami előt diákok ücsörögtek vagy éppen beszélgettek. Körbepillantottam, de mire kérdéztem volna valamit az "ismerős" lánytól aki idáig vezetett eltűnt a szemem elől, így hát egyedül kellett tájékozódnom. Megint. Besétáltam a nagy épületbe majd megkerestem a termet ahová ki volt írva az első órám. Ahogy beléptem a terembe minden szem rámszegeződött. Picit zavarban voltam, de hála az égnek belépett a terembe egy tanára aki egyből lecsendesítette az osztályt majd megszólalt. "Ő itt az új osztálytársatok Diana. Kérlek mutatkozz be nekünk pár mondattal." felnéztem, mert eddig a sarumat bámultam mintha az annyira érdekes volna. " A nevem mint hallottátok Diana Carter és most költöztem ide a családommal. 17 éves vagyok és nem valami jó az olasz tudásom." ezt már egy picit felszabadultabban, pontosabban nevetve mondtam. "Köszönjük, kérlek foglalj helyet ott ahol helyet találsz." utasított a tanár. Csak egy helyet láttam a 3. padban egy igen kedvesnek tűnő lány mellett. Leültem, ő pedig nyújtotta a kezét amit el is fogadtam. "Katy Rey, örvendek a szerencsének." mondta majd elengedte a kezemet. "Én is örülök." mondtam majd a figyelmemet az órának szenteltem.
Ut.: Tudom rövid lett, de a továbbiakba hosszabbakat szeretnék írni és azt hiszem fogok is. Várom a véleményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése